♥♥♥♥♥Pityke ♥♥♥♥♥
(Molnár István)
Született:
1978. 6. 20., Dombóvár,
Meghalt: 2010. 4. 5., Dalmand
Gyertyát gyújtok ,és látom hogy apró lángja elég. Holnap,és holnap,újra meg gyújtom,mert tudom, e gyertya pislákoló fénye, hozzád elér. Szeretetem gyertyája ez,és Érted ég. Ülök a sírodnál, ez lett a világom. Ülök itt és várom, hátha még meglátom mosolyod az égen, s jössz újra, mint régen. Ilyenkor szívem is jól lakatra zárom, ég felé a kulcsát csak neked kínálom. Most egyedül a Tiéd lehet, Te lehetsz csupán, kit oda beengedek, s szívem szíveddel együtt lehet. Bebújsz pajkosan, s jól becsukod, tudod jól, ilyenkor a Tiéd vagyok. Egyek vagyunk újra: én Te, s Te én, szállunk, repülünk, ölel a fény. Ilyenkor újra szép a világ, szédült iramban repüljük át. Angyalok koncertjén tapsolunk, csillagzenére táncolunk. Az álomból egyszer csak megérkezem: arany betűk a sírköveden. Megint elszöktél, mint az álom. Könnycseppként bujkálsz a szempillámon. Ma is sírnak az Angyalok velünk, hisz elment tőlünk, kit nagyon szerettünk. Némán könnyeznek az elsárgult levelek, hangtalan ejtem ki drága nevedet. Szívem sajog, fáj, utánad kiált! Ne menj még kérlek! Szükségem van Rád! Nem vehet csak úgy el tőlem a rút halál, hisz érted éltem én, maradj még tovább! Sírnak az Angyalok, én is sírok velük. Tudom, hogy menned kell, lelked már velük. Megjelent az égen egy láthatatlan sugár. Érzem, hogy nem félsz, mosolyogsz már. Egy napon várni fogsz, s újra velem leszel, Te leszel majd az, ki engem felemel. Már nem sírok, látod? Elengedlek hát, mert tudom, hogy ott fent egy szebb világ vár! Sok-sok szeretettel gondolok most Rád, ha sírnak az angyalok, tudom, hogy vársz. Mikor kisüt a nap, látom, hogy mosolyogsz, reggeli szellővel könnyemet szárítod. Visszaadom tested, pihenj kedves hát, álmodd azt a csendben, hogy szép volt ez a világ! Érzem, hogy itt vagy, még most is velem, bennem élsz tovább, míg dobog a szívem.
Szeretlek míg csak élek Danim.....
Cicukád Yvett
Míg élek gyászolom...
Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. (...) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér.
|
 |