A(z) 1708261. gyertyát Kiss Mariann nővérkéd! gyújtotta 2010. 07. 02. napján
Sonájért, de már leégett
A gyertyagyújtás oka: Sohasem feledünk........Drága Öcsikém!
Nehéz keresztet tettél a vállamra Uram. Nehéz keresztemnek, fájdalmas ára van. Cipelem, de lépni már tőle alig tudok. Úgy érzem, terhétől összeroskadok. Lábam kövek között botlik, megbicsaklik, Arcom, porba esve ólom könnytől ázik. Meredek út vezet hegynek tetejére, Nem látom, milyen lesz az utamnak vége! Ott ragyog az arcod, biztosan tudom, S ha majd hozzád érek, meg is láthatom. Adj erőt, hogy tudjak tiszta szívvel hinni, s egy darabon segíts a keresztet vinni!
Meggyötört lelkemben csupa könny és bánat. A virágos rét nélküled sivár és száraz. Megszakad a szívem, mert örök búcsút vettél. Csillagok közt Te, a legfényesebb lettél! Angyali mosolyod nem ragyog rám többé, De Te a szívemben élsz mindörökké!
Elmentél, s nem kérdeztél, hiányod milyen érzés. Itt hagytál minket ez nem is kérdés, mosolyod már csak halvány emlék. Emlék, melyet el sosem felednék, de az idő homályosítja az elmét. Testemen érzem a meleg ölelést, a vele járó örök megbékélést. Az illatod érzem, oly kellemes de mégis éget. Fáj, mint minden ami rád emlékeztet. Ezekkel most mi is kezdjek? Ha őrzöm, csak nekem rossz. Ha feledni akarom, újabb bánatot okoz. Mondd, mit hoz a sorsom? Egyszer még újra láthatom? Csak egy mosoly, csak egy ölelés, ez volna mit kérnék. De nem lehet, mert elmentél, s ami volt már emlék!
Egy lány, virággal a kezében áll a sírnál, ha belelátnál szívébe, te is vele sírnál. Ha csak az emlékét őrizzük meg, máris szebb világ lesz. Mert nem alszik ki a láng, mely láng csak ránk vigyáz. Mélyen legbelül szívünkben, örökké ottmarad emlékezetünkben. Emlékezzünk rá egy szál virággal, hisz az élet telis teli van hibákkal. Minden nap feltesszük a kérdést, vele együtt a fájó érzést. Miért? Miért pont neked kellett menned? Hisz még itt annyi mindent kellett volna tenned. Csak kérdezünk, és válaszra várunk, egy szál virággal a sírja mellé állunk. Mintha angyalok könnyei hullanának az égből, így fejezve ki részvétüket tiszta szívből. És felnézek az égre, csodálkozva merengek a mesziségbe. És hirtelen, mintha valaki szólna hozzám, mondván: szerettem az életet, de elfogadtam a végzetet. S ezt már tovább nem bírom, könnyeimmel a földet itatom. A földet, mellyel te is eggyé váltál, s a testedből kibontakozva az égbe szálltál. S már nem fáj, mert úgy gondolok rád, kire ott fent egy csodás világ vár. Egy csodás világ, melyre mi is várunk, hol álmainkban eggyé válunk. Lelked egy része velünk marad, s a kor, az idő velünk csak halad. De te végigkíséred utunk életünk során, bármerre is jutunk. Szerettünk itt a földön, és most szeretünk ott fent is téged, szeretünk szívünkben, lelkünkben, szeretünk, mert te vagy nekünk az egyetlen. Lásd, szememből könny csordul, szívemben valami megmozdul. Hisz már tudom, jobb neked, az angyalok vigyázzák lelkedet. S végül fogadd el ezt a különleges világot, mely könmnyeimtől megázott, mert ez a virág mindig virágzik, szívünkben minden nap más színben pompázik
Álmomból ha kelt a hajnal, Mellettem van az őrangyal, Két kezemet összeteszi, Hálaimám égbe viszi. Ha napközben veszedelem Kerülgetné lelkem-testem, Őrangyalom mellettem van, S megvédelmez minden bajban. Ha szememre jő az álom, angyalomhoz száll fohászom... S csöndes, nyugodt lesz éjszakám, Mert ő híven vigyáz reám.
Eljövök hozzád a szelek szárnyán Ha jő a lágy tavasz Nem téríthet el semmi ármány, Hisz hangod bús panasz Nem érint már a kezem Téged Oly messze vagy nagyon Hívó szavadra útra kélek, Otthonom elhagyom. Eljövök Hozzád a szelek szárnyán Ha perzsel is a nyár. Tudom, hogy mindég vársz reám Mint fakó holdsugár, Üzenet jött a csillagokkal Egy nyári éjszakán. Tele volt szomorú dalokkal A fájó bús magány. Eljövök Hozzád a szelek szárnyán Ha közeleg az ősz. Oda visz fénylő szép szivárvány Mint árva néma csősz. Kereslek egyre. Mindhiába. Rád én nem lelek, Elmentél egy másik világba, Hideg sír eltemet. Eljövök Hozzád a szelek szárnyán Ha beköszönt a tél. Tudom, hogy ott senki sem vár rám, Az utam véget ér. Kezemben egy szál rózsa reszket, Sírodra teszem azt. Nézem az árva fakeresztet De nem nyújt vigaszt. Eljövök Hozzád minden tavasszal, Az emléked bennem él, Eljövök Hozzád a nyári nappal, Mely csak Rólad mesél Eljövök Hozzád az Őszi széllel Hangodat hallani..... Eljövök Hozzád, dacolva téllel, Egy gyertyát gyújtani.
„Míg éltél, Te voltál a mindenünk. Míg élünk, Érted fáj a szívünk. Veled terveztük a boldog jövőt, szépet. De a kegyetlen sors, mindent összetépett. A múltba visszaemlékezve valami fáj. Valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk. Még most sem hisszük el, hogy hiába várunk
Gyújtson 
Érte új gyertyát most!
Sonáj
(Kiss János)
Született:
1983. 12. 21., Miskolc,
Meghalt: 2003.11.01. Nyékládháza-Ónod között autóbalesetben
Volt egyszer egy mese,nem mondták el végig,
nem jutottak tovább,csak a negyedéig,
beleszólt a végzet ebbe a mesébe,
mikor a legszebb volt,akkor hagyták félbe...
Volt egyszer egy mindig mosolygós és végtelen jószívű kisfiú,aki imádott élni,örült a legkisebb apróságnak is.
Nagyon szerette a családját és a körülötte élő embereket,barátait,barátnőit...ez a kisfiú egyszer csak nagyfiú lett,de megmaradt mindig életvidám,erős és szeretetreméltó embernek.
Sajnos az életet, a sors írja és történt egyszer,
egy nem túl vidám napon,hogy barátnőjével elindult otthonról,de ő már soha többé nem ért haza.
Nem maradt más utána,csak nagyon szép emlékek.
Nekünk ő örökre az a 19éves kedves,aranyos,vicces felnőtt fiú marad,aki akkor elment és tragikus autóbalesete miatt soha nem tért vissza,lelkükben tovább él és így marad picit halhatatlan!
Szeretett mindent és mindenkit!
Búcsú nélkül mentem én el tőletek.
Nem búcsúzom ma is élek köztetek.
Szíveteket ne eméssze fájdalom.
Vigasz legyen,hogy örökké álmodom!
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Veletek vagyok én mindig,Eri te tudod legkisebb nővérkém?
Meséld el neki,kik nem érezhetnek engem,simogasd édesanyánk helyettem.
Ne enged,hogy Marianna annyit szomorkodjon.
Mond el Istvánnak és Dávidnak:
Ha szép idő van, s kék az ég
Jusson eszetükbe a sok szép emlék.
Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Drága Anita nagyon Szeretlek!
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok Anya! és egy sugarán
eljövök Hozzád minden nap én!
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves…ha lehet, töröld le
könnyeidet,és ne sírj azért, mert annyira Szeretsz…”
|
 |