A(z) 2650672. gyertyát Kiss Mariann nővérkéd! gyújtotta 2010. 03. 05. napján
Sonájért, de már leégett
A gyertyagyújtás oka: szeretlek
Ha néha, éjjelente meg-megállsz, s felnézel a csillagokra onnan várva vigaszt és reményt, gondolj arra, hogy talán ebben a percben kint állok valahol én is az égbolt árnyékában, s a csillagokat nézem. Ugyanazokat a csillagokat. S ha egyszerre nézzük őket, lassan mintha egymás mellett állnánk; kinyújtom karom, s a végtelenségen át szorítalak magamhoz, hogy tudjam: enyém vagy.
Közelednek az ünnepek év jön év után. Egy régi-régi dallam füledben muzsikál. Közelednek az ünnepek, mondd mit adhatok neked ? Csak néhány szót, mely szívedhez ér ! Együtt legyek veled. Már hosszabbak az árnyak, kell mosoly, bíztató. Ki egyedül ünnepel, annak vigasz legyen a szó. Kéz a kézben hosszú a sor, az égig felér, ott találkozunk azokkal is, akikért egy-egy gyertya ég. 
Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.
Minden percben, minden pillanatban Itt jársz gondolataimban. Nem tudok nem gondolni Rád! Hiába mondják-az élet megy tovább! Igen, valóban élünk, de hogyan? Összetört szívvel, szomorúan, Mert Te nem vagy itt, nem láthatunk, S így el sem múlhat bánatunk. Titkon azt reméljük,hogy felébredünk, S akkor itt leszel velünk. De aztán rájövünk, ez nem álom, Ez az ébrenlét, s szívünket a fájdalom érzése szaggatja szét. Összetört szívünk, széthullott életünk, De ami összetart bennünket, az a szeretetünk.
Az élet elég rövid, mégsem gondolkodunk rajta, Hogy ki az akit szeretünk, kinek segítsünk a bajban, Ki az ki megérdemli, hogy imádkozzunk érte, És ki az aki akár, egy mosollyal is beérte. De az élet hamar elszáll, az emlékekkel együtt, Az egyik nap még öleljük, másnap már temetjük, Csak foltok maradnak, az érintések és képek, De még homályosan is jól lesnek a gyönyörű emlékek. Vajon kik lesznek azok, akik majd emlékeznek rám, Akik könnycseppet ejtenek, a sírkövem szaván, Akik nem felednek majd, mert én olyan ember voltam, Akit szerettek míg éltem, és szeretnek majd holtan. Pedig nem csináltam semmit, egyszerűen éltem, Ugyanúgy mint más, mindig csak reméltem, Reméltem, hogy egyszer emlékem megmarad, Lehet hogy én elmentem, de az élet tovább halad..
"Nincs a napnak egyetlen órája, Hogy ne gondolnánk fájó szívvel reája. Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Ha egyszer mi is elmegyünk ahol Ő van oda. Az élet elmúlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk!
Gyújtson 
Érte új gyertyát most!
Sonáj
(Kiss János)
Született:
1983. 12. 21., Miskolc,
Meghalt: 2003.11.01. Nyékládháza-Ónod között autóbalesetben
Volt egyszer egy mese,nem mondták el végig,
nem jutottak tovább,csak a negyedéig,
beleszólt a végzet ebbe a mesébe,
mikor a legszebb volt,akkor hagyták félbe...
Volt egyszer egy mindig mosolygós és végtelen jószívű kisfiú,aki imádott élni,örült a legkisebb apróságnak is.
Nagyon szerette a családját és a körülötte élő embereket,barátait,barátnőit...ez a kisfiú egyszer csak nagyfiú lett,de megmaradt mindig életvidám,erős és szeretetreméltó embernek.
Sajnos az életet, a sors írja és történt egyszer,
egy nem túl vidám napon,hogy barátnőjével elindult otthonról,de ő már soha többé nem ért haza.
Nem maradt más utána,csak nagyon szép emlékek.
Nekünk ő örökre az a 19éves kedves,aranyos,vicces felnőtt fiú marad,aki akkor elment és tragikus autóbalesete miatt soha nem tért vissza,lelkükben tovább él és így marad picit halhatatlan!
Szeretett mindent és mindenkit!
Búcsú nélkül mentem én el tőletek.
Nem búcsúzom ma is élek köztetek.
Szíveteket ne eméssze fájdalom.
Vigasz legyen,hogy örökké álmodom!
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Veletek vagyok én mindig,Eri te tudod legkisebb nővérkém?
Meséld el neki,kik nem érezhetnek engem,simogasd édesanyánk helyettem.
Ne enged,hogy Marianna annyit szomorkodjon.
Mond el Istvánnak és Dávidnak:
Ha szép idő van, s kék az ég
Jusson eszetükbe a sok szép emlék.
Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Drága Anita nagyon Szeretlek!
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok Anya! és egy sugarán
eljövök Hozzád minden nap én!
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves…ha lehet, töröld le
könnyeidet,és ne sírj azért, mert annyira Szeretsz…”
|
 |