Lacika
(Péter Lacika)
Született:
1978. 7. 14.,
Meghalt: 2002. 1. 14.
"Ahogy a szirom elszáll, eltűntél,
aki köztünk angyali zene voltál"
  
"Vándor ki erre jársz
Itt egy szomorú emléket látsz
Kicsi fiúcskát takar e föld
Lehajtott fejjel idézd fel őt
Kapott minden földi jót, szeretetet
Szerető szülőt,Nagyszülőt
Dacolt a veszéllyel szüntelen
Végül mégis ő ment el vesztesen"
   
Akár egy lángoló üstökös, amely átszeli az esti égboltot, Túl hamar eltűnt, örökre megszűnt... Mint egy szivárvány, amely egy pillanat alatt szertefoszlik, Ma még itt, másik éjszakára végleg elment... Ahogy eltűnnek a Napnak sugarai az égboltról, egy felhős szomorú délutánon, túl hamar- Mint egy kis vár, amely homokból épült, s majd a váratlan hullámok elmosták... Akárcsak, egy csodálatos havasi gyopár,melyet a hegy csúcsán, soha nem érhetünk el. Arra született, hogy lelkesítsen és örömmosolyt csaljon az ajkainkra. Aztán, mégis egy nap elment, csendesen, mint egy csodás nyugodt naplemente, akár a tündöklő Nap, amely a Hold felkeltével elhalványul. A búcsúzatlan elválás a legfájdalmasabb... Ahol most Ő van, a halál átkain túl, Ott már csak a csend és a végtelenség simul el... Érzem lelke a túloldalon is rám vár... lelke örökre rám talál.
"Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat.
Könnyű ide bejutni, de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temető csendjét.
Fejünkbe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életünk, az álmunk.
Te voltál minden boldogságunk.
Amíg élünk örökké szeretünk.
Hiányzol nagyon, soha nem feledünk!"
Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni.
Le az égről hull a csillag.....
Le az égről hull a csillag,
Szemeimből könnyek hullnak.
Nem tudom, mért hull a csillag?
Könnyeim halottért hullnak.
Csak hull, csak hull könny és csillag;
Egyre hullnak, mégsem fogynak.
Petőfi Sándor
Az én fiam elment, akit szerettem.
Az én fiam volt a mindenem.
Búcsú nélkül itthagyott.
Utána csak üresség maradott.
Láttam Őt nevetni boldogan.
Hallottam a legszebb szavakat,
amiket ember csak mondhatott,
De elment, s a szívem megfagyott.
Az én fiam meghalt, akit szerettem.
Az én fiam magával vitte mindenem.
Drága Lacika nagyon sokat gondolunk
Rád nagyon fájó, hogy ilyen módon kell
emlékeznünk Rád. A gyászunk fájdalmas
és örökké tart,drága egyettlen és
imádott gyermekeink elvesztése
miatt.Üres az életünk nélkületek és
csak az emlékeiteknek élünk amíg élünk!
Elmentél hát.....
Hideg idők járnak,
Szívem akár egy törött szárny,
Nem repülünk tovább -
Elmentél örökre hát.
Itt hagytál, s most fentről nézel rám,
Jobb helyen vagy, s mosolyogsz ránk,
De amit mi érzünk, az más -
Nekünk az teljes fájdalom.
A szemek végleg lecsukódnak,
Semmi szó, csak a csend -
Véget ér az út, s nincs tovább.
Harcoltál eleget,
Eljött a pihenés ideje -
Szemekből könnyek hullnak,
Szívek majd megszakadnak.
"Ha elveszítesz valakit, szállhatnak az
évek.
A régi szép emlékek: vissza-vissza
térnek.
A múltat nem fogod soha sem
feledni.
Ezért nehéz lesz a jövőbe átlépni."
Mintha a világ esküdött volna ellened,
Bajoktól roppant fakadni kész életed,
Tolvaj a sors, mely jött mozdulatot lopni,
És csak kicsinyke szíved hagyta dobogni.
Pár felvétel őrzi még tegnap szeletét,
Bontakozó léted felhőtelen egét,
S az otthonná szelídült kórházi szobát,
És lelked elkobozhatatlan mosolyát.
Csodaszép ajándék volt a nevetésed,
S első szavaid is örökre bevésted,
Mily boldog, hálatelten csillogott szemed,
Midőn párnákról emelt fel a szeretet.
Ó, mennyien bízták a baj nem fog legyűrni,
Hisz tanulhatták tőled miként kell tűrni,
De az álnokul lopódzó véletlenek,
Nem hagyták, hogy szüntelen ölelhessenek.
Hittük szegényebb lett e sárgolyó,
Amikor mentél, mint röpke látogató,
Az angyalok nagyon szerethetnek Téged,
Ha ily` korán siettek illanni Véled.
|
|