Ezt a(z) 123x különleges gyertyát Marika gyújtotta 2012. 02. 10. napján
Pityu 1962.09.19 - 2008.08.29.ért
A gyertyagyújtás oka: Megcsillan egy könnycsepp, fájdalomtól égő szememben. Nincs és nem is lesz, olyan nap, hogy ne jutnál eszembe!
Csendben merengve bámulok előre, megállt az élet, megállt egy időre. Bárhol is kereslek, nem látlak sehol, felkavartad lelkem, szívem már gyászol. Szememből könnycsepp halkan csordogál, nincsen már másom, csak emlék mit itt hagytál.
Megállunk sírodnál csendesen,
Tudjuk,hogy odalenn már
nem fáj semmi sem.
Könnycsepp gördül arcunkon,
mert hiányzol nagyon.
Nyugodj csendesen,
legyen békés álmod!
Találj odafenn örök boldogságot!
Némán nézek ki az ablakon, egy
könnycsepp legördül az arcomon.
Nézem-nézem a tájat,
de szívem elönti a bánat.
A táncoló fények fergetegében
egy párocska sétál kéz a kézben.
A fiú átöleli a lányt boldogan,
majd összeforrnak egy szerelmes csókban.
A szívem utoljára dobbant egy nagyot,
ezzel jelezve, hogy a lelkem távozott.
Távozott abban a pillanatban,
amikor a szívem megszakadt
a nagy bánatban.
A fiú a lányt ismét kézen fogta,
majd eltűntek a távolban.
Sokáig néztem még a tájat,
de már nem éreztem többé fájdalmat.
Nem tudtam sírni, se nevetni,
csak magamba roskadva lélegezni.
Lehunytam a két szemem, és azt
suttogtam csendesen: merre vagy
kedvesem?
Vajon mit tartogat nekünk az élet?...
Bízom, hogy csupa jót és szépet.
Bármerre nézek, kereslek téged...
Csak várom puha, suhanó lépted.
Érzem egyszer el fogsz te jönni....
Mikor már nem merek remélni.
Hogy újra bearanyozd a napom...
Talán bátor leszek, s elfogadom.
Mielőtt lefekszel tárd ki, ablakod keresd az égen a legszebb csillagot. Akit szeretsz mond érte egy imát akire gondolsz az is gondol Terád!
Nincs olyan nap, perc és óra,
Hogy Rád ne gondoltunk volna.
Sokszor nappal is ébren álmodunk,
Nevetve jössz felénk, s újra találkozunk.
Ne mutasd, ha fáj . . . , ne mutasd ha vérzik . . . ,
mert úgy sem látják . . . , úgysem érzik . . . !
Csöndben merengve bámulok előre,Megállt az élet, megállt egy időre,Bárhol is kereslek, nem látlak sehol,Felkavartad lelkem, szívem már gyászol.Szememből a könnycsepp halkan csordogál,Nincsen már másom, csak emlék mit itt hagytál.
Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.
Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.
Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.
A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.
Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!
Még utoljára feléd lépek,
S szívem örökké őrzi majd
Ezt a képet.
Még utoljára szemedbe nézek,
S bennem a pillanat
Örökké újjá éled.
Még utoljára hozzád szólnék,
De, hogy nem válaszolsz,
Attól félek.
Még utoljára várlak téged,
Aztán elfogadlak örök emléknek.
Még utoljára rólad írok,
Te nem látod,
De a lelkem mélyén
Most is sírok.
Hiányod fáj nagyon
Magányomban köszönt az est
Egy hosszú fáradt nap után,
Tekintetem megpihen
Szűk szobám kopár falán.
Ágyam szélén kuporgok,
Emlékek képe hívogat,
Feledném, de nem tudom,
Reszketőn ölelem árva sorsomat.
Fonalát szövi a csend
Hálóját vetette ki rám,
Mély barázdát szánt lelkemen
Fájdalmasan a magány.
Néma könnyeket hullajtok,
Feléd indul újra képzeletem,
Nevedet kiáltom hangtalan,
Arcomat a párnámba temetem.
A szunnyadó mécses lángja
Fájdalmat karcol a kopár falon,
Felsírok mint egy kisgyerek,
Mert hiányod fáj nagyon.
Ha elvesztünk valakit, üres lesz az élet.
A magány megtalál téged.
Úgy érzed már nem akarsz élni,
s nem akarsz attól félni,
hogy milyen valakit elveszíteni.
Minden, ami szent neked
egy szempillantás és elveszted.
Leírni próbálom, amit nem lehet,
hogy milyen érzés, ha valaki már nincs veled!
"Arcomon a mosolyt rég ellepte bánatom,
Hisz akit szeretek, soha többé nem láthatom!
Küzdök az érzésekkel,és küzdök a fájdalom ellen,
De tudom a hiánya, Örökké itt marad bennem"!
Ő, és minden cselekedete!
Van egy dolog, amit tudok:
Vele lehetek, amikor csak akarok!
Csak annyi kell, hogy becsukom a szemem,
és Ő már fogja is a kezem!
Az álom véget ér, én egyedül vagyok,
de még mindig az Ő hangja az, amit hallok!
Újra könnyes szemmel nézek az égre,
?Hiányzol!?-ezt suttogom halkan az éjbe...
Szívemben egy érzés, mit kimondani nem lehet
Nem szólsz hozzám többé, csak a képedet nézhetem.
Verseid elővéve szorít a mellkasom
Hiányod elviselni nem tudom...
Ha majdan egyszer
magányodat érzed,
Csillagok lágy fényét
Szomorúan nézed.
Én ott leszek majd veled,
S az égboltra lépek
Hogy ne legyél magányos
Ha a csillagokat nézed.
Ha majdan egyszer
Könny áztatja szemed,
S nincs ki letörölje
És megfogja a kezed.
Én ott leszek majd veled,
Megfogom a kezed.
Könnyedtől szárítom
Rég megfáradt szemed.
Ha majdan egyszer
Leülsz a parton
S rád hajol lomhán
A jéghideg alkony,
Én akkor is ott leszek
A parton megbújva.
Lágy szellő képében
Átölellek újra.
Ha majdan egyszer
Magányodat érzed,
Nézzél fel az égre
ÍGÉREM VISSZANÉZEK!
Távol vagy, de mégis közel
Szívünkben itt létezel.
Feledni téged soha nem fogunk,
Rád nap, mint nap gondolunk.
Előttünk vannak a szép emlékek,
Az együtt töltött bolgdog percek.
Feledni ígyhát nem is tudunk,
Kizárni szívünkből nem is akarunk.
Tudjuk, hogy te látsz minket,
S te adod az össze erőnket.
Erőt, higy kitartsunk a hosszú úton,
Erőt a véged harcon.
Egyszer majd mi is ott állunk melleted,
S megköszönjük a segítséged,
Hogy nem hagytad, hogy feladjuk,
Az életet szomorúan, de folytassuk!!!
Lángra lobbant a fájdalom,
Szívünket tépi minden ága.
Fényárban úszó sírhalom,
Szeretteink sötét világa.
Viasz könnyeket sír a gyertya,
Hullajtja fájó könnyeit,
És a kemény hideg fejfa
A mécs füstjétől könnyezik.
Szemünkben apró lángok égnek,
Csak csendesen imádkozunk,
De utat hagyunk a reménynek,
Hogy egyszer majd találkozunk.
Fáradt szívem hangosan dobog,
Emléked árnya, még mindig itt lobog.
Szél hozta húrokon, felsír egy dal,
Minden ritmusa szívembe mar.
Megfáradt szívem hangosan dobog
Te érted... ki hiányzik nagyon
Kit az idő múlásával sem feledek
S, arra hogy mennyire szerettelek.
Bennem most a magány dalol...
Mert te már messze vagy...távol valahol...
Téged látlak a felkelő napban,
A Te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
Egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak mikor felnyílik szemem,
S ha álomba merülök újra te vagy Velem.
Mindig közel vagy mégis oly távol,
Én tudom egyedül, hogy mennyire HIÁNYZOL
Meggyötört lelkemben csupa könny és bánat.
A virágos rét nélküled sivár és száraz.
Megszakad a szívem, mert örök búcsút vettél.
Csillagok közt Te, a legfényesebb lettél!
Angyali mosolyod nem ragyog rám többé,
De Te a szívemben élsz mindörökké!
Csak sétálok... s egyszer csak észreveszem, hogy hol vagyok...itt már jártam... Vele voltam itt... Vele nevettem itt... Ő volt az, aki megmutatta nekem az élet derűsebb oldalait, aztán... eljött egy nap és többet nem mutatott... többé már nem voltak derűsebb napok... eltűntél... és azóta csak kereslek... mindenütt csak téged kereslek... utánad vágyom de már nem lellek... csak a hiányod.
Téged kereslek a csillagok közt,
téged látlak a szivárvány alatt.
Rólad álmodom sötét éjjel,
feléd száll minden gondolat.
Áldott napsütésben, csillog a fény,
a hold sétál a horizont kék egén.
A köd fátyolt sző a végtelenbe,
mindenütt csak Téged kereslek Én.
Mit tettem Én, nem kérdezem,
úgyis minden hiába már.
Egyedül kihalt az életem,
nélküled szomorú volt a nyár.
.
„Ha életed folyamán szerelmes leszel,
Hidd el, a bánat nem kerül el.
Könnyes szemmel fekszel egy éjszakán,
Rájössz, kit is szeretsz igazán.
Későn eszmélsz fel, nagyot hibázol,
Örökre szertefoszlanak a tündérálmok.
Sírsz, zokogsz, hisz messze járok,
Vissza nem jövök, pedig csak rád vágyok.
Amit a mondás is tart, hidd el nekem,
A könny és a szerelem egy napon született!”
Pityu 1962.09.19 - 2008.08.29.
(Fajka István)
Született:
1962. 9. 19., Cegléd,
Meghalt: 2008. 8. 29., Törtel
Életének 46. évében hunyt el, számunkra a legjobb ember,
a legjobb zenész és a legjobb barát volt,
kit nagyon sokan szerettek és még mindíg szeretnek,
és nem hiszik el, hogy már nincs többé köztünk.
Emléked örökké a szívünkben él tovább.
Van egy lány a földön,
ki nagyon szeret Téged
Még az életét is feláldozná Érted.
De hiába tenné, vissza már nem kaphat,
Hisz Te már a lelked az égieknek adtad.
Összetört a szíve, bánat lett a társa
Helyét a világban többé nem találja.
Simogatja sírod, gyertyákat gyújt Érted
Te pedig őt fentről szomorúan nézed.
Néha felnéz, megkérdezi hiányzik e Neked,
De ő nem hallhatja mi rá a felelet.
Érted fájó szívét nem vigasztalhatod,
Könnyáztatta arcát nem simogathatod.
Ha majd egyszer ő is odakerül hozzád,
Elmondhatod Neki miként szóltál hozzá.
Elmondhatod azt is, mennyire vártad őt,
S Neked mennyire fájt, hogy nem segíthetted őt.
----------------------------------------
Köszönöm mindenkinek a Pityuért gyújtott
gyertyákat.
----------------------------------------
Pityu emlék videói a yutubon találhatóak.
|
 |