Szívből.
"Egy anya, virággal a kezében áll a sírnál,
ha belelátnál szívébe, Te is vele sírnál.
Ha csak az emlékét őrizzük meg,
máris szebb világ lesz.
Mert nem alszik ki a láng,
mely láng csak ránk vigyáz.
Mélyen legbelül szívünkben,
örökké ottmarad emlékezetünkben.
Emlékezzünk rá egy szál virággal,
hisz az élet telis teli van hibákkal.
Minden nap feltesszük a kérdést,
vele együtt a fájó érzést.
Miért? Miért pont Neked kellett menned?
Hisz még itt annyi mindent kellett volna Tenned.
Csak kérdezünk, és válaszra várunk,
egy szál virággal a sírja mellé állunk.
Mintha angyalok könnyei hullanának az égből,
így fejezve ki részvétüket tiszta szívből.
És felnézek az égre,
csodálkozva merengek a messziségbe.
És hirtelen, mintha valaki szólna hozzám,
mondván: szerettem az életet,
de elfogadtam a végzetet.
S ezt már tovább nem bírom,
könnyeimmel a földet itatom.
A földet, mellyel Te is eggyé váltál,
s a testedből kibontakozva az égbe szálltál.
S már nem fáj, mert úgy gondolok Rád,
kire ott fent egy csodás világ vár.
Egy csodás világ, melyre mi is várunk,
hol álmainkban eggyé válunk.
Lelked egy része velünk marad,
s a kor, az idő velünk csak halad.
De Te végigkíséred utunk
életünk során, bármerre is jutunk.
Szerettünk itt a földön,
és most szeretünk ott fent is Téged,
szeretünk szívünkben, lelkünkben,
szeretünk, mert Te vagy nekünk az egyetlen.
Lásd, szememből könny csordul,
szívemben valami megmozdul.
Hisz már tudom, jobb Neked,
az angyalok vigyázzák lelkedet.
S végül fogadd el ezt a különleges virágot,
mely könmnyeimtől megázott,
mert ez a virág mindig virágzik,
szívünkben minden nap más színben pompázik!"